Allan Ball interjú

Február 3-án indult az HBO-n a True Blood - Inni és élni hagyni című sorozat, amely azáltal szocializálja a vámpírokat, hogy szintetikus vért itat velük. A nem mindennapi ötletről, halálról és halhatatlanságról, valamint a kezdő írókról beszélgetett a széria atyja, Alan Ball és a képregényváltozat írója, David Wohl.

Február 3-án 22.00-kor rajtolt az HBO-n a True Blood, ez a rendhagyó vámpíros sorozat. Az alapötlet szerint a vérszívóknak már nincs szükségük arra, hogy emberi nyakakra vadásszanak, táplálékukat ugyanis akár a piacon is beszerezhetik szintetikus formában. Így elvileg nincs akadálya, hogy a vámpírok beilleszkedjenek a társadalomba, esetleg szerelembe essenek egy különc (esetünkben gondolatolvasó) lánnyal - mint ahogy történik a széria hőseivel, Billel és Sookie-val. Vannak persze, akik nem nézik jó szemmel a vámpírok megjelenését, és ebből számos bonyodalom fakad.

Sookie-t a Zongoralecké-ért Oscar-díjat kapott Anna Paquin játssza, Bill szerepében pedig Stephen Moyert (The Starter Wife, 88 perc) láthatjuk. A sorozat ötlete a Sírhant művek-et is jegyző Alan Ball fejéből pattant ki, aki Charlaine Harris írónő komplett világára, egy egész regénysorozatra támaszkodott a megvalósításnál. Az író-producer a könyvekhez fűződő viszonyáról is mesélt egy harmadik írónak, a True Blood-képregényeket alkotó David Wohlnak, aki riporterként faggatta őt:

Szeretném előre bocsátani, hogy nagy rajongója vagyok a sorozatnak. Mi vonzott téged Charlaine Harris Sookie Stackhouse-ról szóló regényeiben? Hogyan hatott ez a True Blood-ra?

- Teljesen véletlenül bukkantam rá a könyveire. Soha nem olvastam vámpíros történeteket, nem olvastam például Anne Rice-t (a Vámpírkrónikák könyvsorozat, azon belül az Interjú a vámpírral szerzője - a szerk.). Épp egy könyvesboltban válogattam, amikor kezembe akadt Charlaine egyik regénye, ezzel az ajánlóval: "Talán nem volt olyan jó ötlet összejönni egy vámpírral". Ezt nagyon viccesnek találtam, úgyhogy megvettem a könyvet. Elkezdtem olvasni, és roppant mód szórakoztatott, alig bírtam letenni.

Mi volt a legnagyobb kihívás abban, hogy életre keltsd Harris történeteit?

- Nos, leginkább az, hogy a regények alapvetően Sookie történetét mesélik el, Charlaine világában viszont annyi érdekes karakter van, hogy én az ő sorsukat is ki akartam bontani. A kérdés az volt, hogyan tudom megtartani a történetek legjavát, úgy, hogy közben a saját képemre formálom azokat... hogy alkotok egy sorozatot, amely mindenki számára tartogat valamit, de közben csakis Charlaine sztorijaira emlékeztet igazán.

Mit élveztél legjobban a show készítésében?

- Nagyon sokat dolgoztam ezzel a sorozattal, de természetesen sokkal szórakoztatóbb volt itt ellátni az írói és produceri szerepet, mint a Sírhant művek-nél. Szerettem persze a Sírhant művek-en is dolgozni, büszke vagyok arra a show-ra, csak néha nagyon súlyossá vált, így egy idő után azt vettem észre, hogy az erkölcsi szakadék szélén állok. Amint ez tudatosodott, azt mondtam magamnak: most valami nagyon szórakoztatót és vicceset akarok csinálni, és amikor elolvastam Charlaine könyveit, arra gondoltam, "ez igen, ebből össze lehet hozni egy ütős tévéshow-t".

A sorozat - akárcsak a Sírhant művek - sokat foglalkozik a halállal. Van valami, ami vonz a halálban, illetve a halál utáni életben?

- A halál utáni élet nem annyira érdekel. Tizenhárom éves koromban viszont autóbalesetet szenvedtem: a nővérem vezette a kocsit, ő meghalt a karambolban - azóta a halál mintha a társam lenne az életben. Sokkoló esemény volt, teljesen megváltoztatott: azóta vagyok tudatában annak, hogy halandók vagyunk, mind meg fogunk halni, így érthető, hogy a halál a munkámra is rányomja a bélyegét, bár nem feledkezem bele teljesen. Szeretek élni, élvezem az életet. Talán mert ez a szörnyű baleset történt az életemben, jobban tudatában vagyok annak, hogy mennyire értékes és fontos minden pillanat.

Rátérve a True Blood stábjára, milyen volt látni, ahogy a színészek megjelenítik a könyvekből már ismert karaktereket?

- Fantasztikus, mert a színészek nagyon jók, állandóan szórakoztatnak, és mindig képesek meglepni, ráadásul mindannyian a szerepük lényegét fogják meg. Azt elején azt mondtuk, nem fogunk semmi feleslegeset hozzátenni, egyszerűen csak hitelesen fogjuk megjeleníteni ezt a világot. Mert ha csak egyszer is kikacsintasz a közönségre, hogy "nézd, ez milyen okosan van megcsinálva" vagy "tudjuk, hogy ez hülyeség", akkor inkább hagyd a francba az egészet... mert bele fogsz bukni. De ha a karakterek száz százalékig hitelesek, a problémáik valódi problémává fognak válni, valóban küzdeni fognak, és ez mélyebb értelmet ad a műsornak. A felszínen ez is csak egy őrült vámpíros show, de alatta emberek vannak, akik szerelembe esnek, küzdenek a saját démonaikkal és a többi - ami talán azokat az embereket is bevonzhatja, akiket soha nem érdekeltek a vámpírok

Ha megtehetnéd, szeretnél úgy élni, mint a True Blood vámpírjai?

- Egyértelműen nem. Már évekkel ezelőtt megbékéltem a saját halandóságommal, és azt hiszem, a másik oldal némileg szánalmas is, hiszen ha halhatatlan vagy, a dolgok - veled együtt - elvesztik a fontosságukat. Az élet pedig nagyon fontos.

Végezetül, mit tanácsolnál egy kezdő (tévés) írónak?

- Írj valamit, amit te is szívesen megnéznél, és közben ne gondolj olyasmiket, hogy "hát ez az, amiből hiány van a piacon" vagy "ez olyasmi, ami sikeres lehet, gyorsan megírom". Írj szívből, írj arról, ami foglalkoztat, arról, ami te vagy, ami azzá tett, aki vagy. Írj valamit zsigerből, érzelemből, ne a fejeddel.