Hát vannak benne részek, amikkel nem értek egyet, de ízlések és pofonok...

A vámpírnak sem könnyű

Nem szívhatják többet az emberek vérét, inkább az üveges művért kortyolgatják, de az emberek ennek ellenére sem ölelik keblükre a vámpírokat. Nehéz egy ilyen, kifejezetten paródiába való helyzetből drámát forgatni. Az Inni és élni hagyni az HBO-n azért megpróbálja komolyra venni, több-kevesebb sikerrel

Mivel a derék japánok feltalálták a szintetikus vért, az évszázadok óta bujkáló, emberek közt számkivetettként élő, jobbára halhatatlan vámpíroknak eztán nincs szükségük emberi vérre, nem kell női nyakakat harapdálni bőszen a fagyos éjszakában, elég betérni egy benzinkút kisboltjába, szupermarketbe, venni egy négyes pakkot a "True Blood" feliratú italból, és már lehet is menni haza, a tévé elé. Banális, idétlen alaphelyzetnek tűnik? Nem csak tűnik - az.

A True Blood, Inni és élni hagyni erős jelenettel nyitott, hosszú és alapos főcímmel folytatódott, ami külön öröm, hiszen - mióta kiderítették, hogy a nézők unják az öt másodpercnél hosszabb zenés főcímeket - mostanában az újabb, országos szériáknál csak bevillan a cím, a szereplők nevei pedig akkor tűnnek fel, mikor már megy a sztori. A nagyszerű hangulat az első részben hamar leülepedett, percekig egy bár életével ismerkedhetett a néző, főképp a mások gondolatait mindig meghalló, így kissé zakkant pincérlány énjén keresztül. A lelassult 6-8 perc persze karakterábrázolással telt, megvolt a funkciója, és mire ásítozni kezdett volna a néző, már jött is egy kikötözős szex némi fojtogatással, brutalitással.

Vámpírnak lenni nem egy főnyeremény az HBO új sorozatában, mert a halhatatlanság sem egészen garantált, a társadalmi beilleszkedés nehézkes, évszázados tradíciókkal szakítva már nem szabad emberi nyakakat kóstolgatni sötét sikátorokban - ráadásul az emberek is gonoszak, vannak olyan gonosztevők, akik fondorlatosan elkapják a jövevényt és lecsapolják vérért, mivel azt jól el lehet adni, hiszen fiatalítja azt, aki megissza. Itt a főszereplő 173 éves, látott tehát egyet s mást, így tisztában van azzal is, hogy vámpírral sokan szeretnének szeretkezni (a látottak alapján adekvátabb ige a kefélni), mivel sokkal szívósabbak, kitartóbbak és összehasonlíthatatlanul gyorsabban mozognak, mint Rocco Siffredi fénykorában.

A sorozat Charlaine Harris Sookie Stackhouse-regényein alapul, producere és egyik rendezője az az Alan Ball, akinek a Sírhant művek mélyen depressziós, komor, de felejthetetlen történeteit köszönhetjük. "Teljesen véletlenül bukkantam rá a könyveire. Soha nem olvastam vámpíros történeteket. Épp egy könyvesboltban válogattam, amikor kezembe akadt Charlaine egyik regénye, ezzel az ajánlóval: 'Talán nem volt olyan jó ötlet összejönni egy vámpírral'. Ezt nagyon viccesnek találtam, úgyhogy megvettem a könyvet. Elkezdtem olvasni, és roppant mód szórakoztatott, alig bírtam letenni" - nyilatkozta, mikor a témaválasztás pillanatáról faggatták.

A kis louisianai településen játszódó sorozatot 2008 szeptemberében láthatták először az amerikai nézők (tehát kevesebb, mint fél év volt, mire ide elért): a premier 1,44 millió nézőt vonzott, ami kis csalódást okozott, ám az utolsó részre 2,2 millióra kúszott fel a nézettség. Jelenleg az HBO azt kommunikálja, hogy a csatorna harmadik legkedveltebb sorozatáról van szó, a Maffiózók és a Szex és New York után.

Anna Paquin (aki itt Sookie Stackhouse néven fut) Golden Globe-ot nyert az alakításért, de ő Oscart is kapott, azaz jól megy sora. A főszereplő vámpírt Stephen Moyer alakítja, ő szerepel még a TV2-re érkező Starter Wife hat epizódjában is. Neki amúgy kifejezetten vámpíros alkata, nézése, arcberendezése lehet a castingstábok szerint, ugyanis korábban már alakított ilyet, az Ultraviolet című angol sorozatban.

A sorozat kedden és vasárnap látható az HBO-n, este tízes kezdéssel.